A bíróság másodfokon is a Corvinusnak adott igazat Ádám Zoltán ügyében
A Corvinus közleményében fejezte ki elégedettségét.
A Corvinus közleményében fejezte ki elégedettségét.
A bíró örülne, ha úgy intézné az orvosi beavatkozásait, hogy legközelebb el tudjon menni, a júliusi ítélkezési szünet után folytatódik csak az eljárás.
A miniszter szerint a munkaügyi perek végkimenetele a bíróság kezében van, a béremeléshez szükséges uniós támogatást pedig a "baloldal miatt" nem kapjuk meg.
Csütörtök délután a pedagógusok meghallgatásával folytatódott a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumból kirúgott pedagógusok bírósági ügye.
Egyéni pereskedés helyett összefogva lépnek fel a tankerület döntése ellen a kirúgott kölcseys tanárok. Október 23-a után lehet előrelépés az ügyükben.
Több mint hétszáz alkalmazottja perli a Pécsi Tudományegyetemet elmaradt kockázati pótlékok, illetve az egyenlő bánásmód elvének megsértése miatt - írta az Új Dunántúli Napló csütörtöki számában.
Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?